Kokain Európában: A fehér por ára, amit vérrel fizetnek meg a világ másik végén

„»Egy brit buli – húsz ecuadori holttest.« Ha valaha egyetlen mondatban kellene összefoglalni a 21. századi globalizált bűnözés tragédiáját, ez lenne az. Miközben Nyugat-Európában koktéllal a kézben, DJ szett közben suhan a por a kristálytükrökön, Latin-Amerikában egyre több kikötői munkás, kamionsofőr, rendőr, tizenéves bandatag – vagy csak egy rosszkor rossz helyen lévő civil – válik a kokainipar legújabb áldozatává.

A BBC riportja szerint Ecuador, bár nem termel kokaint, mára a világ egyik legfontosabb
tranzitországává vált a kábítószer-kereskedelemben. Az országon keresztül áramlik a világ
kokainjának mintegy 70%-a, főként Kolumbiából és Peruból, a két legnagyobb termelőtől. A
növekvő európai kereslet és a szervezett bűnözés terjedése súlyosbítja a helyzetet,
miközben az ENSZ és más nemzetközi szervezetek próbálnak megoldást találni.​ A „fehér
arany” útvonala tehát világosan kirajzolódik: Kolumbia vagy Peru termel, Ecuador szállít,
Európa fogyaszt. A kokain nem újkeletű dolog – évszázadok óta része az emberiség
alvilágának. De az, ami manapság zajlik, túlmutat a klasszikus bűnözésen. Ez már nem
pusztán drogkereskedelem: ez nyers, globális hatalmi játszma. És mi, európai polgárok –
tetszik vagy sem – ennek nem csak passzív szemlélői vagyunk, hanem aktív finanszírozói.
Ecuador földrajzi elhelyezkedése Kolumbia és Peru között ideálissá teszi a drogkereskedelem
számára. A guayaquili kikötő, az ország legnagyobb tengeri kapuja, kulcsszerepet játszik a
kokain Európába juttatásában. A bűnszervezetek különböző módszereket alkalmaznak a
csempészetre, például a kábítószer elrejtését a rakományban, konténerek feltörését a
kikötőben, vagy a drogok hajókhoz való rögzítését a tengeren.

Ecuador nem termel kokaint. Ez egy banánexportőr ország, a trópusok kicsiny állama, amely
az utóbbi évekig jobbára a geopolitikai radar alatt maradt. Mára azonban ez a földdarab vált
a világ egyik legforgalmasabb drogtranzit-útvonalává. 2025 januárjában 781 gyilkosság
történt az országban, több, mint bármely más hónapban valaha. Az indok: a kokain, és
minden, amit maga után von. A számok dermesztőek. A globális kokainexport 70 százaléka
ecuadori kikötőkön keresztül hagyja el a kontinenst. A legnagyobb célállomás? Európa. Ezen
belül is a Brit-szigetek, ahol a BBC adatai szerint évi 117 tonna kokaint fogyasztanak el, ami
ipari mennyiség, és amely 11 milliárd fontnyi forgalmat jelent. És hogy mi történik közben
Ecuadorban? Vérontás, korrupció, bandaháborúk, állami instabilitás. A kokain ára ott nem
pénz, ott élet.

Az ecuadori bandaháborúk mögött nem csak latin kartellek állnak. Az utóbbi években
megjelent egy új szereplő, amely a globális drogpiac átrendezésének egyik legfőbb motorja
lett: az albán maffia. Nem romantikus filmekből ismert olasz maffiaklónokról van szó. Ezek a
hálózatok könyörtelen, hatékony, vállalat-szerűen működő szervezetek, amelyek pontosan
értik, mit jelent a modern logisztika és a pénzmosás.

Albán bűnszervezetek ecuadori banánexportőrcégeket vásárolnak, hamis import- és
szállítmányozási struktúrákat építenek ki Európában, sőt: saját „gyümölcscégeiken” keresztül
intézik a csempészetet. Ezek nem kisstílű bűnözők. Ezek üzletemberek, csak éppen a termék,
amit árulnak, a halál.

Egyes ügyészek szerint a szervezetek már 2021-ben elkezdték beépíteni embereiket az
ecuadori gazdaság kulcsfontosságú szektoraiba. A korábban nagyrészt legális banánexport
ma már nemcsak gyümölcsöt, hanem kilogrammszámra kokaint szállít Európa kikötőibe.

Nehéz lenne nem kimondani a nyilvánvalót: Ecuador tragédiája nem csupán dél-amerikai
ügy. Ez a mi ügyünk is. A brit, holland, német, sőt magyar fogyasztók kereslete tartja életben
ezt a láncot. Aki megvesz egy gramm kokaint egy budapesti éjszakában, az, ha áttételesen is,
de hozzájárul egy kamionsofőr megfélemlítéséhez, egy raktáros megöléséhez vagy egy
tizenéves fiú beszervezéséhez valahol Guayaquilben.

A brit Nemzeti Bűnügyi Ügynökség is elismeri, hogy önmagában a kínálat elleni küzdelem
nem oldja meg a problémát. A kereslet változtatása nélkül csak újabb kikötők, újabb
országok, újabb áldozatok jönnek.

A fogyasztók világában gyakori érv, hogy „amit csinálok, az az én dolgom”. De ha valaki egy
globális, több tízmilliárd dolláros bűnözői iparágat tart életben a saját „partihangulatáért”, az
már nem magánügy. Ez nem döntés egy pohár vörösbor és egy szelet sajt között. Ez közéleti
kérdés. Politikai kérdés. Civilizációs kérdés.

Sokan azt hiszik, a kokainprobléma távoli. Dél-Amerika gondja. Pedig a lánc túloldala már itt
van. Szervezett bűnözői csoportok jelentek meg Közép- és Kelet-Európában is. A kokain
nemcsak Londonban és Berlinben okoz társadalmi kárt, hanem Budapest belvárosában is.
Egyre gyakoribbak a kokainhoz köthető pszichés zavarok, családon belüli erőszak, vagy épp a
túladagolásos halálesetek. Ezek nem a „gazdagok játékszerei”, ezek hús-vér tragédiák.
A BBC riportja világosan fogalmaz: nem lesz megoldás, amíg a nyugati országok nem
vállalnak erkölcsi felelősséget a saját keresletükért. Ez nem erkölcsi pánik. Ez realitás.
Daniel Noboa ecuadori elnök figyelmeztetése pedig egyszerre drámai és egyszerű: „A brit
szórakozás húsz halottal jár.” Vajon hány életet követel még egy gramm önzés, egy sor
kokain, egy újabb buli?

A globalizált világban minden mozdulatunknak következménye van nemcsak itthon, hanem avilág túlsó felén is. Nem elég a kábítószer-ellenes kampány, ha közben a társadalomhallgatólagosan elfogadja a kokainkultúrát. Nem elég a hatósági lefoglalás, ha közben a „bulikellék” státuszát senki nem kérdőjelezi meg. A kérdés végül egyszerű: akarunk-e olyan világban élni, ahol mások halála a mi örömünk ára?”

Fotó: Quentin Top / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP